Our Blog

Latest News

Honnan jöhet az ihlet? – Alföldi Áron

Ha röviden akarom megfejteni a fenti kérdést, akkor a válasz egyszerűen annyi, hogy mindenhonnan.

Mióta elkezdtem, úgymond „irodalmi szárnyaimat bontogatni” (gondolok ezalatt a versírásra, valamint reflexiók és blogbejegyzések írására), sokszor azt vettem észre, hogy ha alkotni akarok, sose tudnak működni az érzelemre építkező elképzelések.

Csak egy egyszerű példa erre: késő februári este volt, épp leszállok a buszról és hazafelé sétálok, s közben élvezem a számomra jól ismert barátom, a falusi csend anekdotáit. És nézelődöm. Az ég felhős, s bár még február van, tiszta, hűvös, de a tavasz közeledtét sugalló szél fúj. Megállok és felnézek a Holdra, ami épp növő sarlóját mutatja, de csak tompán, mert a fátyolfelhőzet nem elég arra, hogy teljesen elrejtse.

Itt ragad meg az a valami, amit érzésnek, vagy esetleg érzelemnek szokás nevezni. Mint ahogy a sínen békésen, de kérlelhetetlen pontossággal kattognak az éjféli expressz kerekei, úgy szaladgálnak a fejemben a gondolatok. Hogy miken? Olyan hasonlatokon, mint amiket most is összehordtam. Képeken, álmokon, lappangó ösztönökön, amik több évezrede ott lapulnak a genetikai állományunkban, mégis mindenki újnak és senki más által meg nem tapasztalhatónak hiszi. Belegondolok abba, hogy mióta ember az ember, hányan néztek még így a Holdra, hányan vártak tőle választ, vagy csak csodálták hideg fényét a csendes éjszakában. Hányan néztek rá vádaskodva az őket ért rosszért és hány szerelmes csók csattanhatott el a jelenlétében…

…vagy lehet, hogy csak holdkóros vagyok!

Úgy döntök, írok erről egy verset. Hazaérek… és semmi. Abszolút semmi. Nem találok megfelelő formát (a szabadverset meg nem szeretem), se szavakat, amik alkalmasak lennének leírni azt, amit érzek.

És amint mondtam nálam ez egy egyszerű példa!

Viszont, ha csak egy pici, apró ötlet (vagy inkább csak érzet) előugrik a semmiből, elképesztően szép alkotások tudnak születni. Épp akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá.

És ez nem csupán az írásra vonatkozik, hanem az előadóművészetre is, amint erre a Körtevirágok kapcsán rájöttem.

Sokan nem hisznek az ihletben. Azt mondják, hogy ez csak a lusta művész kifogása. Én részben egyetértek, hiszen, ha nagyon akarja az ember, akkor biztosan tud jót alkotni, szinte bármikor. Egyvalamit azonban sikerült magamban leszögezni: nem kell az ihlet, de sokat segít, ha van.

Úgyhogy addig, amíg nem jön valami véletlenszerűség szülte ihlethullám, csak várom, hogy nyíljanak a Körtevirágok

Fesztiválok I. (KASZT – Komló 2017.) - Varjas Benjámin