Our Blog

Latest News

Fesztiválok I. (KASZT – Komló 2017.) – Varjas Benjámin

Nos, ennek is eljött az ideje, mivel most tőlem nem megszokott dologról írok. A blogot most nem a novelláim fogják díszíteni vagy épp rondítani. Ahogy a címből is kiderült a fesztiválokról lesz szó, melynek – ha minden jól megy – folytatása is lesz.

 A fesztiválok mindig hatalmas élménnyel gazdagítanak meg. Emlékszem is a legelsőre. Általában bármi, ami a legelső, arra emlékszik az ember. Első csók, első kisállat vagy bármi más. Fantasztikus volt. A fesztivál Komlón zajlott, és én minden egyes percére emlékszem. Az odaút, mely hosszas vonatozásokat foglalt magába, ahogy pedig haladtunk ki a „világból” a rosszabbnál rosszabb vonatok dobálózása a sínen, csak még viccesebbé tette az egészet. És akkor egyszer csak megérkeztünk. Mintha egy új világba csöppentem volna. Megkaptam a kitűzőt, melyen az állt: Prospero Színkör, Székesfehérvár. Büszkeség töltött el. Amiatt is, hogy ott lehettem, és amiatt is, mert egy ilyen csapat részese vagyok mind a mai napig. A sok program, az előadások, az együtt étkezések, a rozoga szállás a világ másik szegletében, a társasozás, a meditálás, a kocsmázás. Ezek mind azok, amiket sosem felejt el az ember. Egy fesztivál szellemileg tisztít és felemel. Nem is múlt el talán olyan fesztivál, hogy ne szeressek bele valakibe/valamibe. Új arcokat ismersz meg. A szokatlan hétköznapivá válik, a furcsa normálissá és a deviáns a szabályos ez alatt a pár nap alatt, amíg ott élsz. Egyszerűen fantasztikus.

Időrendi sorrendben fogok menni, szóval a következő Vasvár lesz. Mivel ezen a feszten még eléggé gyerek voltam így erről csak élményszerűen tudtam írni. A következőt már szakmaibb jellegűnek szeretném megírni.

Írta: Varjas Benjámin

Honnan jöhet az ihlet? - Alföldi Áron